Nap: 2024.02.27.

Az alkoholizmus pszichológiájának megértése szakembert igényel

Sokáig vacilláltam, hogy milyen szakon tanuljak tovább. Nagyon érdekelt ugyanis a pszichológia, és gyerekkoromban is ez volt az álomszakmám. A legtöbb helyzetben ennek ellenére hajlamos vagyok a racionalizmusra, és a fontos döntéseimet is általában logikus gondolkodás által hozom meg. Így végül a mérnöki karra iratkoztam be, természetesen azért is, mert ez inkább számít hiányszakmának, és szinte garantált, hogy az ember jó helyen, jó fizetésért el fog tudni helyezkedni, ha valóban emellett a pálya mellett kötelezi el magát. Tovább Az alkoholizmus pszichológiájának megértése szakembert igényel